Menü Bezárás

Szabihídfilm

A Valyo 2011 és 2017 között több olyan akciót hajtott végre, amikor egy-egy, a forgalom elől elzárt területet vett birtokba. Építkezésekkor, árvízkor, sportesemények esetén a szabadon maradt Duna-partokra pikniket, koncertet, köztérfogalást szervezett az egyesület. 2016-ban egy villamos rekonstrukció miatt vált szabaddá egy hónapra a Szabadság híd, Budapest kisforgalmú, de gyönyörű helyen lévő, emblematikus hídja. Az emberek azonnal birtokba vették és folyamatos piknik vette kezdetét. 2017-ben a Valyo kezdeményezésére úgy vették birtokba az itt élők a hidat, hogy nem volt semmilyen forgalmi akadály: egyszerűen forgalommentes köztérré vált a hely: Híd-köz-tér. 2017 elején az egyesület gerilla médiakampányba kezdett, hogy 2017-ben is szabaddá váljon a híd. A Valyo tárgyalásokat kezdeményezett és megállapodott a városvezetéssel, hogy az infrastrukturális fejlesztéseket elvégzi a város, az újra megnyitott, forgalommentes hídon történtekért pedig a Valyo felel. Elkezdődött a kísérleti hídfelszabadítás, 2017-ben négy hétvégére volt szabad. Olyan demokratikus köztér jött létre, ahol minden társadalmi réteg és minden korosztály megfordult, nem volt előre meghatározott program. A programokat maguk az itt élők hozták, a Valyo csak koordinálta a hídat és infrastruktúrát biztosított. A hídon folyamatosan akár egyszerre hat helyszínen is zajlottak a legkülönfélébb programok a thai chizástól a cirkuszi előadásokig.

2017, the VALYO association started a guerilla campaign in order to liberate the bridge in the summer of 2017 as well. The whole Hungarian press immediately swooshed down on the topic, and the association was happy to use this avalanche: there was a survey asking how Szabihíd (the name of the project, derived from „Szabadság híd”, the Hungarian name of the Liberty Bridge) should look like; announcing a graphic design application with the support of the biggest Hungarian news portal and the participation of a professional jury. Nothing could stop the bridge from being liberated again and the municipality leaders were only debating who would be the person to credit for creating Szabihíd. Valyo started discussions and agreed with the municipality that infrastructural needs would be supplied by the administration, while Valyo will be responsible for programming the reopened, traffic-free bridge. An experimental liberation of the bridge had begun: the bridge was traffic-free for four weekends in 2017 and will be again for six weekends in 2018. People created a democratic public space where all social classes and people of all age are represented and there is no programme previously announced. Events are brought by the residents of the city, Valyo only coordinates the programs of bridge and delivers the infrastructure. There were different events on up to six locations of the bridge from thai chi practice, sport events, classical and rock concerts, painting lessons, theatre performances to circus shows.

2018, 15’ R: Valyo

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük